Mitől bio a biokozmetikum?

2015-10-17 19:45
Mitől bio a biokozmetikum?

biokozmetikumokat mindig tanúsítani kell! Magyarországon a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. minősíti a biokozmetikumokat. Az évente kiadott tanúsítás igazolja és a terméken a tanúsító szervezet neve, és/vagy logo-ja, azonosító száma, és az INCI listában az ökológiai összetevők külön jelölése mutatja meg a vásárlónak, hogy ellenőrzött bioterméket tart a kezében. 

A biokozmetikumokra vonatkozóan mindig kötelezően betartandó, hogy az összetevőiknek, összetételüknek, készítés-technológiájuknak, a kozmetikumot előállító üzem kialakításának, raktárkészlet nyilvántartásának, raktározási körülményeinek, mind az alapanyagokra, mind a késztermékre vonatkozóan, a végtermék csomagolásának, feliratozásának stb. 

meg kell felelnie a tanúsítást végző szervezet által közzétett, biokozmetikumokra és azok előállítására vonatkozó feltételrendszernek. 

Be kell tartani a tanúsító szervezet feltételrendszerében szereplő tiltott anyagokra, eljárásokra vonatkozó elvárásokat. Azaz pusztán néhány „bio” összetevő alkalmazásától egyetlen kozmetikum sem válik biokozmetikummá.

Melyek a biokozmetikumok legfontosabb kritériumai? 

A Biokontroll Hungaria Nonprofit Kft. (HU-ÖKO-01) által tanúsított Ganoderma lucidum gomba kivonatát tartalmazó termékek különleges minőségének legfontosabb jellemzői az egészséget támogató test és szépségápolás tapasztalatai alapján:

*          Ellenőrzött ökológiai termelésből származó mezőgazdasági alkotókat tartalmaz nagy mennyiségben.

*          A fürdőkészítmények S.L.S. mentesek.

*          Természetes színanyagot tartalmaz minden termék.

*          Természetes illóolajok kis mennyiségével vagy azokból készült parfümmel diszkréten illatosítottak a termékeink.

*          A biokozmetikumokban megengedett konzerváló anyagokat tartalmaz a megfelelő mikrobiológiai állapot érdekében.

*          Nem alkalmazunk konzerválásra parabeneket és izotialozin - származékokat.

*          Növényi eredetű glicerint használunk hidratáló összetevőként, pl. nem alkalmazunk propilén-glikolt, butilen-glikolt.

*          Nem alkalmazunk szintetikus kelátképzőket (EDTA sói).

*          Nem alkalmazunk petrolkémiai/ásványolaj-ipari anyagokat, pl. paraffinolaj (mineral oil), paraffin, cera microcristallinum.

*          A hatóanyagok kivonatolásához sem alkalmazunk ásványi olajokat, kőolajszármazékokat.

*          Kivonatok készítéséhez nem használunk propilén-glikolt, butilén-glikolt, benzolt stb.

*          GMO- (génmódosított organizmusokat, azokból származó) alapanyagokat nem alkalmazunk.

*          Nem alkalmazunk szintetikus fényvédő anyagokat!

*          Nem alkalmazunk alumíniumsókat (pl. dezodorokban sem).

*          Radioaktív/ionizáló besugárzást az ún. tartósítószer mentesség érdekében, csírátlanítás céljaira sem alkalmazunk.

*          Nem használunk BHT és BHA-t a termékeink előállításához.

Tisztelettel a BIOLA Biokozmetikai Kft. fejlesztőcsoportja nevében:

Dr. Gyovai Viola

okl. biológus

az MTA kandidátusa.

A Webáruházunk kínálatában megtalálja a fülöpjakabi Gyöngyösi Sándor biogazdaságából származó ganodermát tartalmazó termékcsalád, melyek a Biokontroll Kft. minősítésévek rendelkeznek!

Rendszeres használatukkal csökkenthetjük a bőrünkön keresztül behatoló vegyi anyagok mennyiségét, s ezáltal növelhetjük egész szervezetünk egészségének védelmét! 
    2015-10-17 19:45